A SZOCIÁLIS JOG FOGALMA Flashcards
(9 cards)
A szociális jog:
a szociális ellátás jogi szabályozásával összefüggő kérdésekkel foglalkozó jogszabályok összessége.
A szociális jog fogalmának forrása
ez egy fontos dokumentumhoz, az ILO 102-es számú egyezményéhez kapcsolódik, amelyet a szociális biztonság minimális standardjairól. 1952-ben adták ki. Az 1942-ben készült Beveridge-terv képezte az alapját.
- szociális biztonság
: a társadalom minden tagja számára biztosított – döntően állami gondoskodáson keresztül megvalósuló, de az egyéb kiegészítő ellátási típusokkal szerves egységet alkotó –, a szolidaritás és redisztribúció elvein nyugvó, bipartit vagy tripartit járulék-, ill. adófizetésből finanszírozott, olyan szociális védelem, amely a megélhetést biztosító elsődleges jövedelem, gazdasági és/vagy szociális ok miatti jelentős csökkenése, ill. teljes megszűnése esetére – ami keletkezhet betegségből, terhességből, anyaságból eredő feladatok ellátásából, üzemi balesetből vagy foglalkozási megbetegedésből, munkanélküliségből, rokkantságból, nyugdíjkorhatár eléréséből, ill. elhalálozásból – nyújt pénzbeli és/vagy természetbeni ellátásokat, valamint meghatározott feltételekkel gondoskodik egészségügyi ellátásokról, ill. a gyermeket nevelő családoknál felmerülő többletkiadásokat igyekszik kompenzálni. második generációs alapjog aktív állami szerepvállalás fontos dokumentumok: 1) 1941 – Atlanti Karta 2) 1948 – Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata (22. cikk: szociális biztonsághoz való jog – anyaság, gyermekkor védelme, szoc. ellátásokhoz való jog) 3) 1950 – Emberi Jogok Európai Egyezménye 4) 1952 – ILO 102-es Egyezménye 5) 1953 – Szocális és Orvosi Ellátásról szóló Egyezmény 6) 1961 – Európai Szociális Charta (=Torinoi Karta) 7) 1964 – Európai Szociális Biztonsági Kódex (1964.04.16.) 8) 1966 - A Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya (munkához való jog, szakszervezet alapításának joga, tb-hez való jog, egészséghez való jog) 9) 1982 – Társadalombiztosítási Charta fontos szervezet: Európa Tanács (COE) – kormányközi szervezet, cél az alapjogvédelem
- A szociális jog tárgya
a különböző szociális ellátási rendszerek és az ezekhez kapcsolódó ellátások.
- A társadalombiztosítási jog és a szociális jog elhatárolása
A társadalombiztosítási jog négy törvényt foglal magában, a szociális jog ennél tágabb kategória, a társadalombiztosítási törvényeken kívül ide tartozik a szociális törvény, a foglalkoztatási törvény és a családtámogatásról szóló törvény is.
- Egyéb szociális jogi alapfogalmak
A szociális ellátás fogalma: a társadalom keretei között megszervezett összes olyan tevékenység, amelynek az a rendeltetése, hogy a társadalom tagjai vagy azok bizonyos csoportjai által megtermelt anyagi javak egy részének elvonásával képzett alapból támogatást adjanak mindazon személyeknek, akik önhibájukon kívül nem tudnak saját megélhetésükről gondoskodni (reprodukciós zavarral küzdenek) vagy akik a – társadalom fennmaradás érdekében a társadalom által elismert – többletterheket vállalnak magukra. A szociális ellátások közgazdasági tartalmakat tekintve a megélhetéshez szükséges javak redisztribúciójaként (a javak összegyűjtése és az elsődleges elosztás rendszerétől eltérő elvek alapján való újraelosztása) foghatók fel. Ez az újraelosztás lehet - interperszonális: amikor a javak, emberek különféle csoportjai között mozognak. (pl. segélyezési típusú ellátások) - intertemporális: egyes időszakok közötti újraelosztás. (pl. táppénz) - intergenerációs: generációk közötti újraelosztás. (pl. nyugdíj) A szociális ellátási rendszer fogalma: egy olyan pénzügyi rendszer, amelynek a fő feladata a megélhetési zavarok elhárítása, és amelynek működését közgazdaságtani szempontból a redisztribúció határozza meg.
!!! Megélhetési (reprodukciós) zavarok:
olyan helyzetek, időszakok, amelyek idején az ember saját munkájával nem képes előállítani a megélhetéséhez szükséges javakat, s ez az egyén létét, fennmaradását is veszélyezteti A megélhetési zavarok elhárításának lehetséges szintjei (azaz, hogy hol történik a reprodukciós zavar elhárítása hárítja el a reprodukciós zavart) - egyéni, kisközösségi szint, (egyéni, kisközösségi tartalékképzés) - egyházi szint, (egyházi szociális védelem) - állami szint (állami szociális gondoskodás) !!! 1. Az egyéni szint szempontjából az emberek két fő típusa különböztethető meg: - kockázatkereső: nem képez tartalékot, feléli a keresőképes korszakában szerzett javait, nem foglalkozik azzal, hogy mi lesz, ha megbetegszik, megöregszik. - kockázatkerülő: ez próbál felkészülni a váratlan helyzetekre elkerülni, tartalékot képezni (spórolni) arra az esetre, ha valamilyen oknál fogva már nem lenne képes a megélhetéséhez szükséges jövedelmet, anyagi fedezetet biztosítani. Ennek az egyéni szinten lévő formája az egyéni tartalékképzés. 2. A kisközösségi szociális támogatások különféle formái Ezek lényege, hogy a válsághelyzetbe került személy közvetlen környezetében élő és saját tartalékokkal rendelkező társak bocsátják a közösség rászoruló tagja részére az általuk képzett tartalékokat azzal a feltétellel, hogy később, ha majd ők kerülnek szorult helyzetbe, ők is igénybe vehetik mások tartalékait. A legjellemzőbb kisközösségi szociális támogatási formák: - család: ez a szociális támogatás legközvetlenebb és legkézenfekvőbb formája, azok a családtagok, akik még nem vagy már nem képesek a megélhetésükhöz szükséges javak megtermelésére, a többi családtagtól kapják a létfenntartásukhoz szükséges javakat. Ennek a megoldásnak az előnye: • a védelem komplexebb jellege (az egyéni tartalékképzéshez képest) és • az, hogy a rászoruló családtagok „töredék-munkaerejének” hasznosítása a családon belül jól megszervezhető. Megjegyzés: egy tökéletesen illusztráló példa erre az, hogy mondjuk a családban az apa rokkantnyugdíjas, de szeret vásárolgatni. Megoldható egy családi közösségen belül, hogy mindig az apát küldjük el vásárolni, nyilván úgy hogy felírjuk neki, hogy kizárólag mit vehet. Hátránya: mivel a közösség kicsi és tagjai azonos körülmények között élnek így azonos külső veszélynek is vannak kitéve és ennél fogva a védelmet biztosító intézmény sebezhető. - lakóhelyi közösségek: a közösség kiegyensúlyozott életét jelentősen megzavarhatja, ha az adott településen sok olyan személy él, akik nem rendelkeznek a megélhetéshez nélkülözhetetlen javakkal. Ezért a lakóhelyi közösségek részben „önmaguktól” is kialakítanak valamiféle szociális ellátási rendszert, másrészt az állam is gyakran alkalmazza azt a módszert, hogy a helyi igazgatási szerveket bízza meg az egyéni megélhetési zavarokkal küzdő személyek segélyezésével. A lakóhelyi szociális támogatási struktúrának több jellemző modellje alakult ki, ezek: • elberfeldi modell: a németországi Elberfeldben alakult ki. Lényege, hogy a településen kialakítottak egy olyan rendszert, amely a község minden egyes szegény lakójának megállapította az egyéni körülményeit, mérlegelte, hogy mire van szüksége és ennek megfelelő támogatást próbált számára nyújtani. A legrászorultabbak felderítésére, önkéntes munkaerőket toboroztak, a községi elöljáróság csak a felügyeletet végezte. Ez a rendszer azonban csak a kisebb településeken működhet viszonylag zavartalanul. • strasbourgi modell: itt olyan rendszer alakult ki, amely már a nagyobb városokban is alkalmazható volt, lényege, hogy szakképzett, díjazott, azaz hivatásos munkaerők működnek közre a rászorultak aktív felderítésében és támogatásában. • egri modell: ez Egerben jött létre a XX. század első évtizedeiben. Eredetileg egyházi keretek között működött, később azonban a város is bekapcsolódott a rendszerbe. Lényege, hogy megalakult egy ún. szegényügyi bizottság, amely összeállította az ún. szegénykatasztert és gondoskodott a támogatásukra szolgáló anyagi eszközök összegyűjtéséről. A várost 24 kerületre osztották és a lakosságot (a gazdagabb réteget) társadalmi munkások (jótékony hölgyek) keresték fel a gyűjtőkönyvecskékkel, amelybe beírták az adományokat. A rászorulók gondozását pedig a szegénygondozó testvérek látták el, akik a helyszínen keresték fel a rászorultakat és nemcsak anyagi javakkal támogatták őket, hanem részt vettek az elhagyott betegek, öregek gondozásában is. - munkavégző közösségek: a munkavégző közösség elsődleges célja, hogy az ott dolgozók munkájukkal előteremtsék a megélhetésükhöz szükséges javakat. Ennek két fő iránya alakult ki: • a dolgozók maguk létrehoztak segélyező társaságokat vagy kezdetleges biztosítási közösségeket, ill. • megkísérelték a munkáltatóra hárítani a munkával együtt járó különös veszélyek kockázatait. Ez utóbbi törekvést elősegítette, hogy - önkéntes biztosítás: ennek a rendszernek a lényege, hogy a különféle közösségekhez tartozó, de hasonló kockázatoknak kitett egyének önkéntes társulást hoznak létre azzal a céllal, hogy az őket fenyegető kockázatokat megosszák. Ennek érdekében a rendelkezésükre álló javak egy részét összegyűjtik és azok között osztják fel, akiket a kockázati körbe tartozó kár ért. Ez a rendszer lényegesen eltér az előbbi támogatási formáktól. Azok ugyanis valami egyéb célra létrejött közösség „melléktevékenységeként” alakultak ki, az önkéntes biztosítási társulásoknak viszont a főtevékenységét jelentette a megélhetési zavarhelyzetbe kerülő tagok megélhetési zavarainak leküzdése. Az önkéntes biztosítási rendszer jellemzői: • előre meghatározzák, hogy az milyen kockázatokra terjed ki, • önkéntesség, • a biztosítás díjának a biztosító szolgáltatásával arányban kell állnia, • előre meghatározott az, hogy a biztosító milyen mértékű szolgáltatást tartozik fizetni a biztosítási esemény bekövetkezte után. Előnye, hogy elvileg korlátlanul bővíthető a védett személyek száma és így nagy tömegek között lehet elosztani az ellátások terheit. Hátránya, hogy nincs mindenki abban a helyzetben, hogy önként vállalni tudja az ezzel járó kiadásokat és így a gyakorlatban épp azok élvezik legkevésbé előnyeit, akik leginkább rászorulnának. Megjegyzés: az önkéntes biztosítás nem keverendő össze a magánbiztosítással, a két ellátási rendszer nem ugyanaz.
Tomandl négy fajta modellt különböztet meg:
..
G. Esping-Anderson három jóléti rezsimnet különböztet meg:
